Kozák téri Közösségi Ház

A nyár a pihenésé, a kikapcsolódásé, a felhőtlen szórakozásé gyermekeink számára.
Ehhez egy jó nyári tábor is hozzásegíthet, ahol sok új élménnyel gazdagodhatnak a résztvevő gyerekek, új barátokat is szerezhetnek maguknak, és erre felnőttkorukban is szívesen emlékeznek majd vissza.
Mi ehhez szeretnénk hozzásegíteni az Önök gyerekeit idei táborainkkal.
Több mint tíz éve szervezünk sikeres táborokat iskoláskorú gyerekek számára a nyári vakáció idején.
Szeretnénk, ha a velünk táborozó gyerekek rengeteg élménnyel, sok új ismerettel és barátokkal gazdagodnának általunk.
Reméljük, hogy kínálatunkból találnak majd Önök és gyermekük kedvére való tábort.

Június 17-21. Cassandra gyerek tánctábor

TánctáborTánctáborunkba szeretettel várjuk azokat a 6-14 éves lányokat és fiúkat, akik szeretnék kipróbálni, megtanulni a színházi táncok alapjait.
Napi 2 x 50 perces edzéseken sajátíthatják el a gyerekek a modern tánc, a karakter tánc és a jazz tánc alapjait.
Az órákat Nyíri Orsolya modern táncpedagógus tartja.
A délelőtt a táncé, a délutáni programban pedig többféle kézműves foglalkozás és sok-sok játéklehetőség várja a résztvevő gyerekeket.

Napi háromszori étkezéssel a részvételi díj: 16.000 Ft/fő/hét
Jelentkezési határidő: április 15.
Befizetési határidő: május 31.
Részletfizetési lehetőség: 1. részlet április

Letölthető jelentkezési lap (DOC)

Június 24-28., augusztus 26-30. Állatbarát tábor

Állatbarát táborIdén nyáron már két héten keresztül várjuk azokat az iskoláskorú gyerekeket táborunkba, akik szeretik az állatokat és szívesen ellátogatnak velünk olyan helyszínekre, ahol elsősorban hazai vadon élő és háziállatokat fogunk természet közeli környezetben megfigyelni, róluk minél több élményszerű tapasztalatot gyűjteni. Terveink között szerepel néhány olyan klasszikus helyszín, mint a Fővárosi Állatkert, vagy a Tropicárium, amelyek mellett több közeli állatfarmra, majorba, lovardába és állatmenhelyre is ellátogatunk majd.
A közösségi házból indulunk minden reggel, BKV járataival utazunk és ide érkezünk vissza délután. Mindenhol lesz helyi ételkóstoló és meleg ebéd.
Játékos versenyfeladatok és csapatépítő játékok fogják kiegészíteni a programot.

Részvételi díj: 17.000 Ft/hét/fő
Jelentkezési határidő:  I. május 31. (befiz. határidő: június 14.) II. június 14. (befiz. határidő: június 28.)

Letölthető jelentkezési lap (DOC)

Július 1-5. Napraforgó tanyatábor

Napraforgó tanyatáborÖt nap felejthetetlen falusi táborozásra várjuk a 7-14 éves korú gyerekeket. Ez nem egy hagyományos nyári tábor, hanem annál sokkal több! Festői környezetbe, a 10 hektáros Csemőre, egy igazi falusi tanyára utazunk le, ahol igazi kikapcsolódás és rengeteg élmény várja a gyerekeket.
A gyönyörűen parkosított tanyán 4 személyes faházakban alszunk, ahol olyan programok várják a gyerekeket, mint vadismeret, háziállatok bemutatója, lovas kocsikázás, lovaglás, gyermek disco, számháború, esti csillag les, főző verseny, bográcsozás, szalonnasütés.

Részvételi díj: 26.000 Ft/fő/hét
Jelentkezési határidő: március 31.
Kedvezmények: részletfizetés, (befizetés 2 részletben: április 5, május 15.) testvéreknek 25.000 Ft/fő/hét.

Letölthető jelentkezési lap (DOC)

Augusztus 12-16. Barangoló tábor

Barangoló táborAhány nap, annyi izgalmas, érdekes fővárosi helyszín, amely felfedezésre vár!
Egy hét barangolásra várjuk a 7-14 éves korú gyerekeket, akikkel olyan nevezetes budapesti helyszínekre látogatunk el, amit egy fővárosi gyereknek ismernie kell!
Tervezett helyszínek: a Parlament, a Budai vár, a Planetárium, az Ability Park, a Csodák Palotája, a Margit-sziget, Városliget, Vajda Hunyad vára… Játékos kalandtúra, ahol versenyfeladatok is segítik az élmények feldolgozását.
Minden nap a közösségi házból indulunk, a BKV járataival utazunk, délután ide érkezünk vissza.

Részvételi díj: 17.000 Ft/fő/hét
Jelentkezési határidő: június 14.
Befizetési határidő: június 28.

Letölthető jelentkezési lap (DOC)

Kozák téri Közösségi Ház, 1154 Bp. Gábor Áron u. 58/c. Telefon:410-55-36

Kiállítások

Rendezvényeink

2013. június 20. 20:00-21:00
Musica Historica Együttes
Újpalotai Nyári Játékok 2013.
Külső helyszín
2013. június 21. 20:00-21:30
Hobo - Viszockij estje
Újpalotai Nyári Játékok 2013.
Külső helyszín
2013. június 21. 20:00-23:59
Önként és dalolva
Szalonnasütéssel és tűzugrással
Pestújhelyi Közösségi Ház (PeKH)
2013. június 23. 09:00-12:00
Falusi piac
Csokonai Művelődési Központ
2013. július 05. 17:00-19:00
Miénk a játszótér
Külső helyszín
2013. július 07. 09:00-12:00
Falusi piac
Csokonai Művelődési Központ
2013. július 21. 09:00-12:00
Falusi piac
Csokonai Művelődési Központ
2013. augusztus 11. 09:00-12:00
Falusi piac
Csokonai Művelődési Központ
2013. augusztus 25. 09:00-12:00
Falusi piac
Csokonai Művelődési Központ
2013. augusztus 30. 17:00-19:00
Miénk a játszótér
Külső helyszín