A Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, jubileumi gálaműsorral kedveskednek a közönségnek. Kísér a Bürkös
Zenekar, a műsor után fergeteges vigasság hajnalig!Belépő: 1.500 Ft.
Telefon: 06-1 307-6191
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Szórakozás, Rendezvény
A rendezvénysorozat első napján várjuk azokat, akik tábortűz és szalonnasütés mellett csipetnyi ízelítőt is szeretnének kapni a rendezvénysorozat prog
ramjaiból Minden program ingyenes.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Gyerek- családi, Szórakozás, Rendezvény
Jó technikával és kézügyességgel szinte nincs olyan használati tárgyunk, amit nem lehetne elkészíteni nemezből. Ez a filcszerű, tömör anyag rendkívül
jól tartja a hőt, így remek téli ruhadarabok készíthetők belőle. De itt még mi nem tartunk! Ezen a délelőttön az alapokat fogjuk megtanulni; nemezgolyót (fülbevalót) fogunk készíteni. A rendezvény ingyenes.
Telefon:
Cimkék: Hobbi, Gyerek- családi, Szórakozás, Rendezvény
A régi, tábortűz melletti, szalonnasütéses közös éneklések hangulatát szeretnénk felidézni ezen az estén a közösségi ház kertjében. Várjuk azokat, aki
k csak magukban dúdolgatnak és azokat, akik énekhangjukkal vagy hangszerükkel csatlakoznának a zenész-énekesekhez. Belépés ingyenes.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Gyerek- családi, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Tűzugrás, bájital, jóslás, zene és tánc a varázslatos éjszakán! Belépő: 1.000 Ft.
Kapcsolat: Kuczkó AndreaTelefon: 06-1 307-6191
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Szórakozás, Rendezvény
Az év legrövidebb éjszakáján, Turi András és népzenész barátai muzsikálnak szürkülettől az éjféli tűzugrásig. Közben, 10 órától "Mit látunk a nyári ég
bolton?" címmel Pintér Sándor rövid, vetítettképes előadását nézhetik meg az érdeklődők. Tánctanítás, éneklés, tűzugrás, büfé. Évadzáró rendezvényünk ingyenes.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Művészet, Szórakozás, Rendezvény
Hozd el régi pólóidat, mert a batikolás - az alkotás öröme mellett - lehetőséget ad arra, hogy egyedi darabokkal színesítsd ruhatáradat. A fantázia, a
véletlenszerűség, a mintázási módok, a színskála és az árnyalatok játéka végtelen variációt nyújt a bátran kísérletező alkotóknak. A program - mint a Páratlan vakáció minden eseménye - ingyenes.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Hobbi, Gyerek- családi, Rendezvény
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára templom kertje (XV. ker., Pattogós u. 1.)
Nagy - Kálózy Eszter, Rudolf Péter: William Shakespeare:És Rómeó és Júlia
című színházi előadás 2012. június 26. 20 óra (kedd) Budapesti Vonósok: A. Vivaldi: Négy évszak 2012. június 27. 20 óra (szerda) Borbély Műhely jazz koncertje "Hungarian Jazz Rhapsody" (lemezbemutató koncert) 2012. június 28. 20 óra (csütörtök) Muzsikás együttes és Petrás Mária népzenei koncertje 2012. június 29. 20 óra (péntek) Póka Angéla - Szabó Tamás - Nagy Szabolcs Trió blues és godspell koncert
Telefon: 06-1 410-0836
Cimkék: Gyerek- családi, Művészet, Szórakozás, Rendezvény

Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Tudtad, hogy a palacsinta eredete a római korból származik, neve latinul placenta volt? Ez a nagyon kedvelt édes tészta az egész világot meghódította.
A palacsintának nemcsak a neve változik országonként, hanem az összetétele is. Franciaországban élesztővel és sok tojással alaposan kikevert tésztát használnak, Magyarországra jellemző a nagyon vékonyra sütött tészta, amit tojásból, liszttel, tejjel, csipetnyi sóval, pici cukorral és szódavízzel keverünk ki. Tölteléke változatos: cukros kakaópor, lekvár, mazsolás túró, fahéj és mi sokféle más. Tanuljátok meg ennek a közkedvelt csemegének az elkészítését! A program ingyenes.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Gyerek- családi, Rendezvény
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára templom kertje (XV. ker., Pattogós u. 1.)
Nagy - Kálózy Eszter, Rudolf Péter: William Shakespeare:És Rómeó és Júlia
című színházi előadás 2012. június 26. 20 óra (kedd) Budapesti Vonósok: A. Vivaldi: Négy évszak 2012. június 27. 20 óra (szerda) Borbély Műhely jazz koncertje "Hungarian Jazz Rhapsody" (lemezbemutató koncert) 2012. június 28. 20 óra (csütörtök) Muzsikás együttes és Petrás Mária népzenei koncertje 2012. június 29. 20 óra (péntek) Póka Angéla - Szabó Tamás - Nagy Szabolcs Trió blues és godspell koncert
Telefon: 06-1 410-0836
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára templom kertje (XV. ker., Pattogós u. 1.)
Nagy - Kálózy Eszter, Rudolf Péter: William Shakespeare:És Rómeó és Júlia
című színházi előadás 2012. június 26. 20 óra (kedd) Budapesti Vonósok: A. Vivaldi: Négy évszak 2012. június 27. 20 óra (szerda) Borbély Műhely jazz koncertje "Hungarian Jazz Rhapsody" (lemezbemutató koncert) 2012. június 28. 20 óra (csütörtök) Muzsikás együttes népzenei koncertje, vendég Petrás Mária moldvai énekesnő A belépés ingyenes. Rossz idő esetén a koncert a templomban lesz megtartva. 2012. június 29. 20 óra (péntek) Póka Angéla - Szabó Tamás - Nagy Szabolcs Trió blues és godspell koncert
Telefon: 06-1 410-0836
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
A Magyar Kerékpárosklub tagjai a hétköznapi közlekedésben hasznosítható tanácsokat adnak a hozzánk látogató gyerekeknek. A tanultakat a - kerékpárral
érkezők - be is mutathatják egy ügyességi pályán. Reményeink szerint (ha csak a nyomda ördöge nem szól közbe) a résztvevő gyerekek megkapják a Kerékpáros Kisokos című kiadványt is. Ezen a délelőttön, az ügyességi feladatok mellett, lufihajtogatás is lesz. A program természetesen ingyenes.
Telefon:
Cimkék: Hobbi, Gyerek- családi, Mozgás, Szórakozás, Rendezvény
Helyszín: Boldog Salkaházi Sára templom kertje (XV. ker., Pattogós u. 1.)
Nagy - Kálózy Eszter, Rudolf Péter: William Shakespeare:És Rómeó és Júlia
című színházi előadás 2012. június 26. 20 óra (kedd) Budapesti Vonósok: A. Vivaldi: Négy évszak 2012. június 27. 20 óra (szerda) Borbély Műhely jazz koncertje (lemezbemutató koncert) 2012. június 28. 20 óra (csütörtök) Muzsikás együttes és Petrás Mária népzenei koncertje 2012. június 29. 20 óra (péntek) Póka Angéla - Szabó Tamás - Nagy Szabolcs Trió blues és godspell koncertA belépés ingyenes! Rossz idő esetén a koncert a templomban lesz megtartva.
Telefon: 06-1 410-0836
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Ezen a páratlan napon a Hetvenkedő nyúl című bohócjátékot nézhetitek meg a Magyar Bábjátékos Egyesület Meseláda bábcsoportjának előadásában. A bemutat
ó után a bábcsoport tagjai a játékhoz kapcsolódó kézműves foglalkozást tartanak. Belépődíj - mint az összes páratlan programon - nincs.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Gyerek- családi, Szórakozás, Rendezvény
Játszónapra várjuk a gyerekeket a Radda Barnen és Eötvös utca sarkán lévő játszótérre. Arcfestés, kézműves foglalkozás, táncház a Mező együttessel. I
ngyenes program.
Telefon: 06-1 307-6191
Cimkék: Gyerek- családi, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Rákos út 100. sz. ház körüli parkban hallgathatja Weszely Ernő harmonika muzsikáját, sötétedéskor levetítjük a MÁV-telepi történetek című riportfilmet
. Ne hagyja otthon a családját, szomszédját sem!
Telefon:
Cimkék: Gyerek- családi, Nyugdíjas, Művészet, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott
Öltöztetőbabázni azért jó, mert olyan frizurát, szemet, orrot rajzolunk neki, amiről csak álmodni merünk. És a ruhák, amivel felöltöztetjük őket! Leh
et hosszú vagy rövid, sportos vagy elegáns- ruhaálmainknak nem a pénztárcánk, legfeljebb csak a fantáziánk szabja a határt. Közben egy kicsit beszélgetünk arról is, hogyan ismétli önmagát a divat, miért tetszik a nagymama negyven éve hordott esküvői cipője és arról is, hogy a mai, "szinte mindent föl lehet venni" irányzatban kinek, milyen ruha áll jó.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Hobbi, Gyerek- családi, Rendezvény
A Pestújhelyi Napok egyik rendezvényeként biciklis kertmozizást ígértünk, a Pestújhelyi emléktéren kialakított Leanderesben. Ezt a rendezvény az eső a
szó szoros értelmében elmosta. Most sokkal jobbak a kilátások, kellemes nyári éjszaka vár ránk. Lesz artistaműsor és híradó. A kísérőfilm Pestújhely első, 1930 körül készült hangosfilmje lesz. A nagyfilm: (a variáció) Pacsirták cérnaszálon, (b variáció) Férfiak póráz nélkül. Szavazzanak, melyik filmet szeretnék! Kerékpárral érkezők perecet kapnak.
Telefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Művészet, Szórakozás, Rendezvény
Sakkozzatok és asztaliteniszezzetek a 100 éves PöSöC sportvezetőivel, Kapuszta Csabával és Podmaniczky Elekkel!
Kapcsolat: Lövei OlgaTelefon: 06-1 410-7168
Cimkék: Mozgás, Szórakozás, Rendezvény, Vakoknak és gyengén látóknak ajánlott